Habár, Eckhart Tolle nagy érdeklődést kelt manapság, mégis, sokan úgy gondolják, hogy ő csak egy újdonság, egy New Age, vagy éppen egy nem-vallásos valaki. Az eljárás — és ez az, ami van — amit ő tanít, az nyomon követhető a Görög és a Latin hagyományos elmélyüléseknél, különösképp az apofatikus /Isten olyan leírása, hogy mi nem ő/ hagyományban, valamint abban a hosszú történetben, amit néha úgy hívunk mint, A „Jelen Pillanat Szentsége”.(Brother Lawrence, OCD, Francisco de Osuna, OFM, Jean Pierre de Caussade, S.J.).
Az Ortodox és a Katolikus misztikus hagyományokon belül, gyakran két típusra oszlik szét az elmélyülés: a töltekezett vagy természetes elmélyülésre, valamint a megszerzett elmélyülésre. Evelyn Underhill, a miszticizmus briliáns történésze, három elmélyülésű formát lát: 1) A Természeti Világ Misztikus Elmélyülése, 2) A Lét és a Tudatosság Világának Metafizikai Elmélyülése, 3) Isten Világának Teológiai Elmélyülése. Miután a 16.szd.-i Reformáció alatt, és után, az ellenzéki elme lépett életbe, valamint ezt követően a 17.-18.szd.-i Felvilágosodás után, ez az ősi hagyomány nagyban elveszett, kivéve az egyének közt. Elvesztettük a „szavakon túli imádság” régebbi hagyományát, mint ahogy a Nyugati és Keleti Egyházak is teljesen a gondolatokba merültté váltak a szavakkal, és hogy bizonyítsák, hogy a szavak igazak-e vagy hamisak. Ez az egyetlen korszak, amit a Protestantizmus és az Evangelizmus valaha ismert.
Így, minimum, 400 évig nekünk semmilyen megértésünk nem volt, se a töltekezésről, se a megszerzett elmélyülésről! Ez annyira idegen terület majdnem minden Protestáns, és a legtöbb Katolikus és Ortodox számára, hogy ők egyenes azt hiszik, hogy ez eretnekség vagy épp pogányság, mikor is a tény az, hogy valójában ez a Kereszténység első 1400 évének a szilárd hagyománya! (Amit majd a következő könyvemben, „A Harmadik Szem”-ben megpróbálok dokumentálni).
Valójában a tény az, hogy Tolle brilliánsan hozza el nekünk a tudatosságunkat a régebbi hagyományokból, mind a „töltekezett”, mind a „természetes elmélyülésből”, valamint Underhill felsorolásának az első két típusát. Mindkettő olyan talaj és eljárás, ami áttöri Isten teológiai elmélyülését, és Jézussal, az Evangéliumokkal, valamint minden spirituális dologgal való elmélyülést igényel. Ő nem tanít semmilyen doktrínát se dogmát. Ő csak azt tanítja, hogy hogyan láss és légy jelen, s nem pedig azt, hogy mit kéne látnod mikor jelen vagy. Tolle a barátunk, s nem pedig, az Evangélium ellensége. Egy érett Kereszténynek semmilyen konfliktusban nem kéne állnia ezzel. „Bárki, aki nincs ellenünk, értünk van,” ahogy Jézus mondta, valamint azt is, hogy, „A félelemnek semmi haszna.”
Ami Tolle nem: 1. Eckhart Tolle nem egy Keresztény teológus vagy tanító. 2. Ő egyáltalán nem tanít semmilyen Keresztény elmélyülésű imádságot sem Keresztény imádkozást. 3. Egyáltalán nem tanít semmilyen dogmákat se doktrínákat, mint olyat. 4. Nem feltételezi, se nem tanítja azt, hogy van egy személyes/Isteni viszony, /de ő egyiket se tagadja/. 5. Ő nem támogatója, se a társadalomnak, se egy vallási természetű közösségnek sem.
Amit Tolle tesz: 1. Eckhart Tolle a természetes misztikum formájáról vagy az elmélyülési gyakorlatról tanít. 2. Egy olyan erkölcsről és aszkézisről tanít, amely abból áll, hogy ismerjük fel és engedjük el „azt az ént, aminek meg kell hallnia” (Máté 16:25), amit ő egónak hív, és amit Jézus "búza szemnek” hívott (János 12:24); így egy másik én születhet meg, amit ő „tudatosságnak hív, és amit mi annak a személynek hívunk, aki a Krisztusban születik meg ismét, vagy valami hasonló. 3. Ad nekünk néhány olyan gyakorlatot (Hasonlóan, ahogy John Wesley adott "módszereket" vagy Ignatius "gyakorlatokat") ami által jelen lehetünk a kegyelem pillanatára, és hogy megállítsuk a „szenvedélyeket”, az „egócentrikus elmét” vagy a „büszke ént”, ami távol tart minket az igaz jóságtól (vagy Istentől, ahogy hívhatnánk azt). Minden tradíció más nyelvet használ erre, hogy túljusson ezen, de mindig a „nem-szeretet” és az önzés valamilyen formáján (amit egónak hívunk). TOLLE NEM KÉRI TŐLED, HOGY HIGY BÁRMIBEN IS. Ő CSAK AZT KÉRI, HOGY PRÓBÁLJ MEG VALAMIT! Tudni fogod, hogy igaz-e, ha kipróbálod azt, és nem fogod tudni, hogy igaz-e vagy hamis, ha ki se próbálod. Semmi értelme vitatkozni az elméletin vagy az elvonatkoztatottan. 4. Ő egy olyan világnézetet vállal és foglal magába, ami sokak számára idegen, hacsak nem a legtöbb Keresztény számára. Tolle szerint, a Lét, a Tudatosság, Isten, a Realitás mind ugyan az a dolog, amely nem teljesen rossz, mikor eljutsz oda, hogy ezekről gondolkodsz. Persze, nála a lényeg igazán az, hogy képes legyél egyáltalán nem gondolkodni ezekről, igazán csak ekkor ébredhetsz rá ezekre. Én nem nevezném őt pánteistának (minden dolog Isten), inkább, mint pánteisztikusnak (Isten BENNE van minden dologban). 5. Neki briliáns a megértése a "fájdalomtestről", ahogy ő hívja azt, ami valójában nagyon közel áll a Katolikus Eredendő Bűn fogalmához, és egy, egyesített, közösségi, misztikus megértést ad a vallás számára. Mi mind együtt vagyunk ebben, és osztozunk a másik fájdalmában. Abban nem vagyok biztos, hogy ő letisztázta-e, hogy hogyan osztozunk egy másik örömében, kivéve akkor ha, hajlik arra, hogy olyan nagyon „kicsiny gondoskodást igénylő” embereket teremtsen, akik képesek ellazulni és élvezni az életet. 6. Tolle világában, Jézus nem központi. Mindamellett, ő egy kedves tanító, aki önmagában teljesen hitelesen teszi ezt. A "Megváltás," ahogy mi értjük ezt, az nem szükségszerűen van azon túl, hogy elengedjük a félelmeinket, a negativitásunkat, és a szemben álló energiákat. Ő lehet, hogy magát a realitást, mintegy, kegyként értelmezi. Mi, ezt a kegyet Jézusba helyeznénk és rajta keresztül, mint a Teremtés minden „Szentségét.” Habár, Tolle nem egy Keresztény tanító, nekünk nem szabad azt feltételeznünk, hogy ez arra készteti őt, hogy egy anti-Keresztény tanító legyen. Manapság, elkél nekünk bármi módszer vagy segítség, amivel el tudjuk fogadni az olyan keresztényi üzenetet, ami az átalakulás mélyebb szintjére visz. Történetünk és a Nyugati történelmünk irányzása az, ami azt mutatja nekünk, hogy ennek tisztasága semmilyen széles skálán nem történt meg. Ez egy jó alkalom a számunkra, hogy a saját, tulajdon üzenetünket, mélyebb szinteken értsük meg. Egy szégyen lenne, ha azt kívánnánk tőle, hogy a mi nyelvünkön beszéljen és egyben ezzel a szókinccsel, mielőtt, kritikusan meg ne hallgatnánk, mit mond ő – ez az igaz és hasznos a mi, saját üzenetünk számára. 7. Mi lett volna János Evangéliumával, ha a „Logos” szó miatt, vissza lett volna utasítva, amely egy olyan kifejezés volt, ami közvetlenül, a Platónista filozófiából lett véve? Mi lett volna vajon, ha Pál korlátozta volna a szóhasználatot és a Judaizmus kategóriáit, mikor Rómában és Athénban beszélt? Mi lett volna akkor, ha Aquinói Tamás, csak azért nem írta volna meg Summázatát, mert az, Arisztotelészi párbeszédű filozófia? Mint evangélistaként, lett volna-e nekik bármilyen sikerük?
Kétségkívül, ez sokkal nehezebb lesz azok számára, kiknek a Kereszténység az, ami a 16.szd.után alakult ki, mikor már az elmélyülő hagyományt nem tanították, vagy a régebbi Tradíció már meg se volt értve. A Katolikusoknak és az Ortodoxoknak egyszerűen van a megbízható előnyük az apofatikus szentekből, olyanokból mint, Alexandrai Clement, Nyssai Gregory, Palamasi Gregory, az Areopogitei Dionysius, Bonaventure, Francisco de Osuna, Eckhart Mester (kinek nevét Mr.Tolle akkor választotta, mikor rájött arra, hogy az ő adománya olyan mint egy spirituális tanítóé!), a Tudatlan Felhő, Keresztelő János, valamint Jean Pierre de Caussade.
Sajnos, a legtöbb nyugati Kereszténynek úgy van megértése, hogy Jézus el van különülve az örök Szentháromságú élettől, valamint ahogy a Lételőtti Kozmikus Krisztus, a Kolossziánusok 1:15-20 vagy az Efizéánusok 1:18-11-ben van bemutatva. Itt, „A Fiú”, ebben a műben, a teljes kezdettől és mindenhol az univerzumban van, és nem csupán a Kálvária alatt és után (melyre a Protestantizmus különösképp koncentrál). Emlékezzünk, mind Aquinói Tamás, mind Bonaventure azt mondták, hogy "Deus est Ens," azaz, Isten a Lét maga. Ez se nem új, se nem veszélyes tanítás, viszont, ha a felekezeti hagyománynak nincs semmilyen filozófikus teológiai hagyománya, se a Lételőtti Krisztus hagyományáról, mint a Szentháromság Második Személyéről, amely lényeges velejárója a teremtés teljes mintázatának, akkor elismerem, hogy Eckhart Tolle teljesen idegen terep lesz. Ez nem teszi őt rosszá.
Megtanultam Péterhez csatlakozni, ki sok ellenállás után azt mondta, „Isten tisztázta számomra azt, hogy nem szabad senkit se profánnak vagy tisztátalannak nevezni” (Cselekedetek 10:28), s manapság hajlandó vagyok meghallgatni az igazságot, bárhonnan is jön az, addig, míg az nincs kompromisszumban az Evangéliummal. Ahogy Aquinói Szent Tamás mondta, „ Ha az igaz, akkor az a Szent Szellemtől van.” Muszály Pálhoz csatlakoznom, aki a világi Athéniaknak prédikálva azt mondta, „Isten nincs távol egyikünktől se, mivelhogy Ő BENNE VAN AZ ÉLETÜNK, ÉS A MOZGÁS, MEG A TELJES LÉTÜNK (Cselekedetek 17:28). Ez egy kiváló megalapozás arra, hogy bízzunk Tolle természetes misztikájában. S egyben, egy nagyobb világias világba prédikálunk, s muszáj találnunk egy nyelvet amit ők megérthetnek s meríthetnek abból, ahogy Pál mondta, s nem ahhoz ragaszkodni, hogy a saját szóhasználatunkat tanulják meg, mielőtt mi beszélhetnénk velük, s hallgathatnánk őket. Valaha mennyire mások is lehetnénk „minden dolgot minden embernek” (1 Korinthosziak 9:22) vagy menyire is mernénk kigondolni azt, amit csak tudunk „hírdessétek az Evangéliumot minden teremtménynek”(Márk 16:16)?
